Avagy ezért ne építs csak kizárólagosan brandet / közösséget a Facebook-ra alapozva!
Egyik pillanatról a másikra eltűnt a Trollfoci Facebook oldala a Facebook-ról, 454,051 like-al együtt… Nagy érvágás, mert nem két perc volt ezt felépíteni. Meg lehet próbálni visszaszerezni az oldalt, de az nem annyira egyszerű. Újra is lehet építeni, de ahogy az Elek Zoli bácsi / videoinfo-1 példáján látszódik, nem fognak annyian ismét feliratkozni (mert a korábban elért eredményben benne vannak. ahistorikus értékek is; illetve azóta változott maga a Facebook is).
E miatt nagyon fontos egy jó honlap, mert az a tied, azt nem vehetik el csak úgy, azt úgy építed, ahogy Te szeretnéd, nem vagy kiszolgáltatva senkinek! Erről még később lesz szó.
Támadás van a háttérben? Simán lehet! Ha elegendő ember jelent egy oldalt, akkor azt a Facebook eltávolítja (pláne, ha megfelelő indokot szolgáltat rá az oldal). És szerintem itt is ez történt, hogy olyan cikkekre hivatkoztak tömegesen » ~100-200 ember, ami bizonyos értelmezésben a Facebook alapelveivel ellentétes volt.
Ne feledjük, hogy most kezdődött az EB (kijutott a nemzeti válogatott, Budapesten is lesznek meccsek, 1 évet extrán kellett rá várni, …), ami gazdasági csúcspontját jelentené az oldalnak az évben, így az is elképzelhető, hogy egy versenytárs húzása lapul az egész mögött, mert így nem a TrollFocinál összpontosul a forgalom.
De nekem annyira nem tiszta ez az eset… A Trollfoci honlapját április óta nem frissítették (és igen, fontos a weboldalt is kezelni!) A webshopjuk, pontosabban a domain nevük (www.trollfoci-webshop.hu) nem elérhető.
Csonti-car esete
Ugyanakkor ez nem példa nélküli, mert korábban Csonti is így járt: Facebook-on kiépített egy egészen nagy bázist, aztán egyik napról a másikra eltűnt az oldala – vele együtt a forgalom (látogatottság és ismerettsége) is. Nagy érvágás ez egy üzlet számára. Krízist eredményez!
TrollFoci tanulság
- Nem szabad 1 lábra helyezni a kommunikációt! Fel kell építeni a többi social media lábat! A TrollFocinak van Instagram oldala, van YouTube csatornája, de ezeken kevesebb az elérése és nehezebben lehet áthozni onnan a látogatókat
- a Facebook és a többi social media felület tökéletes arra, hogy elérjük az embereket, de utána tovább kell irányítani a honlapunkra – és konvertálni őket. Itt is látszik, hogy milyen fontos egy weboldal, hogy a social media felületeinkről érkező látogatókat jól lehessen érdeklődővé / vásárlóvá konvertálni. Itt be lehet vezetni automatizmust, így nem igényel extra emberi erőforrást
Mit lehet tenni?
- Építsünk egy jó és automatizált weboldalt » ebben tudok segíteni, keressetek nyugodtan (06204020000)
- ne csak 1 csatornára hagyatkozzunk, hanem erősítsük a többit is
- a hatályos GDPR rendelkezéseknek megfelelően érdemes e-mail adabázist is építeni
- jól jöhet egy mobil app (alkalmazás), mert azon keresztül közvetlenül is el lehet érni a célcsoportot
- hasznosak tudnak lenni a chatbotok, mert ott is direkt kommunikáció lehetséges
// Háttérinfo
2001 óta foglalkozom webes megoldásokkal, 2018 óta szerződéses kapcsolatban vagyunk a Facebook-al a speciális fejlesztéseink miatt, így egészen jól ismerem a technikai hátterét is, így ha segítség kell nyugodtan keress meg:
- hello@kovacslorant.hu
- 06(20)4020000