avagy az én torTourám 2018-ban…

Minden évben megrendezik a Tour de France amatőröknek szóló versenyét, ahol az aktuális év Tour de France szakaszai közül kiválasztanak egy (hegyi) szakaszt és azon lehet menni versenykörülmények között » www.letapedutour.com

Úgy gondoltam, hogy mostmár egészen jó állapotban van a térdem a műtét után, így tavaly november óra elkezdtem rá a felkészülést… Szinte ami volt szabadidőm, azt mind erre fordítottam (jól mutatja, hogy idei évben szabadságot csak biciklizésre vettem ki).

L’etape du Tour 2018

A verseny útvonala a 2018-as Tour de France 10. etapjának az útvonala volt:

Verseny előtti nap érkeztem meg Annecybe, hogy átvegyem a rajtcsomagomat. Hatalmas sportközpont volt felépítve a tó partján, ahol minden a biciklizésről szólt. Gyorsan átvettem a csomagomat, az extrákat, néhány fotó és utána irány a szállásra.

~16.000 versenyző indult a futamon, én a 15310-es rajtszámmal. Kiderült, hogy az újoncok a legvégére kerülnek. Ez azért volt probléma, mert így mi 2 órával a mezőny eleje után tudtunk csak indulni, így a szintidő megugrása a mi részünkről volt a legnagyobb kihívás (aki az elején indult, az akár 1,5 óra előnyre is szert tudott tenni).

Másnap időben (05:30) kelés, reggeli, és irány a SAS (depo) zone. Elsők között érkeztem, mert első sorból akartam rajtolni (idő szorítása miatt). Sikerült. Maga a rajt az felemelő érzés volt: 08:00-kor bezárták a depot és elindítottak minket a rajthoz. deporól depóra vezettek és több helyen tematikusan inspiráltak:

• a városházánál dinamikus zene szólt (de úgy, hogy a Budapest Park megirigyelte volna a hangerőt)
• szalagfüggönyön kellett átmenni
• majd a rajtnál jött egy inspiráló beszéd (ami inkább volt bullshit, de jól esett)
• aztán a rajt Didivel 🙂

Első sorból rajtoltam és bennem volt, hogy a tó körül végig elől szeretnék menni, nagy tempoban, bolyban, hogy minél kevesebb energiát veszítsek. Viszont a rajt túl jól sikerült, eljöttem a többiektől, így egy kicsit lassítanom kellett, hogy utólérjenek és néhányan bolyozni tudjunk (az előző 1000 embert 7,5 perccel korábban indították, őket nem akartam utólérni, mert nagy energiaveszteség lett volna, illetve pont a végét / lassúakat értem volna utól). Szerencsére jött is egy csapat és jól megtaláltuk az összhangot. A szervezők motorost kültek elénk, aki tisztította az utat és kb 40 km után már a 13000-es rajtszámok közé sikerült érni (kb 1000 embert sikerült addigra lehagyni).

Hegyi szakasz egészen jól ment, jobb idővel és kevesebb energiavesztéssel értem fel, mint előzetesen gondoltam. Hegy tetején egy gyors folyadékpótlás (Isostar por volt fent, abból ittam, plusz a kulacsokat vízzel töltöttem) és indulás gurulni egyet…
A lejtmenet nagyon jó volt, sikerült kifogni egy nagy darab spanyol srácot, akit rendesen húzott a gravitáció és nagy szélárnyéka volt :))) és meglepő volt, hogy habár zárt útszakaszon mentünk mindenki az út jobb oldalán ment – viszont így nekünk szabad volt a pálya az ideális íveken. Lefele is a vártnál jobb időt sikerült menni. Itt már a 9000-es rajtszámokat is láttam.

Aztán jött a kínok-kínja, a Plateau des Gliéres, 5,5km-en keresztül átlag 11% emelkedés (de inkább 13-14%). Ez ment is egy darabig, de aztán defektet kaptam. Gyors szerelés, majd tovább, viszont az út második felénél elkezdett görcsölni a belső combizmom és nem bírtam tekerni. Leszállás, lazítás, majd vissza, de nem lett jobb. Ahol 13% alá ment a meredekség ott javult, de aztán a kerék ismét leeresztett, így nem volt már tenni, futásra váltottam (szerencsére nem messze volt a hegytető). Ott a MAVIC-esek gyorsan csináltak egy belső cserét és azzal mentem tovább.

Viszont lefele ismét előjött egy probléma, méghozzá gurulásnál nagy sebességnél hangos vibráció, ami csak tekerés hatására szűnt meg. Ezért csökkenteni kellett a sebességem (kb 40-ig volt jó, utána erőteljes zaj jött), amivel időt vesztettem.

A lejtő végénél volt egy frissítő pont, de szervíz pont itt nem volt, csak a következő megállónál, 35 km-re. Egy motoros megpróbált segíteni, de inkább hátráltatott, mint segített. Így tovább. A következő emelkedőtől tartottam, hogy a combom hogy fogja bírni, de meglepetésemre nagyon jól ment az emelkedő és sorra tudtam lehagyni az embereket – egészen addig, amíg előttem nem volt egy baleset. Szerencsére nem mentem nagy tempóval, így fékezés, kikerülés, de egy leesett alkatrész beakadt a kerekembe és a kerék fordulata miatt letépte a hátsó váltóm!

 “Oh no!”

Ez volt az a mondat, amit annyira nem akartam hallani. Én arra figyeltem, hogy meg tudjak állni, a probélmát csak utána láttam. Leírhatattlanul szomorú lettem, mert konstatáltam, hogy ez nekem a futam végét jelenti (a váltó úgy befeszült a küllők közé, hogy nem mozdult semerre). Nem volt térerő, így segítséget sem tudtam hívni. Az egyik frissítő pont kb 5 km-re, a másik kb 30-ra, de gyalog sok idő lenne, így nem tudtam mást csinálni, mint várni (legrosszabb esetben a kísérő busz felvesz). Szerencsére egy idő után jött egy MAVIC-es szervízmotor, leintettem és közösen nézük, hogy mit lehet csináni. Annyit sikerült elérni a váltó visszakalapálása után (szívszorító volt a Di2-es váltót imbuszkulccsal feszegetni és közben kalapálni), hogy 1-2 fokozatot tudtam váltani, de 2×2 sebességgel éreztem, hogy vészes lesz. Plusz rengeteg időt vesztettem – de tovább tudtam menni.

Az emelkedőkre jó volt az áttét, de egyenesben és lejtőn lefelé nem, így folyamatosan bolyozni próbáltam, hogy valahogy haladjak, de így felére csökkent a sebességem. De ami a legrosszabb volt, hogy ezen a szakaszon a megállással, a javítással, a lassulással 2 órás (!) időveszteséget szenvedtem el.

A következő frissítőpontnál gyrosan begurultam a szervízpontba, hogy a vibrációt nézzék meg (kiderült, hogy a hátsó agyból jött, nem a középtengelytől, ahol éreztem), plusz ott volt az a motoros, aki segített a váltó újraélesztésében, gyorsan ő is ránézett a váltóra. De ez is negyed óra kiesés volt.

Ezt követően jött az emelkedő (Col de Romme), ahol az erőm továbbra is tartott, alaptempót tudtam menni, sikerült folyamatosan lehagyni az embereket, de nem volt igazi a sebesség, majd az emelkedőn utólért a záróautó. Hiába kértem őket, hogy engedjenek tovább és hogy saját felelősségre megyek nem engedtek és inkább beletörődtem, mert a szervezőknek nem lehet egyszerű ennyi embert koordinálni és nem akartam nehezíteni a dolgukat és megálltam.

Col de Romme előtt az emelkedőn ért utól a busz 17:23-kor

Viszont utána kissé bántam a megállást, mert ment a töketlenkedés a busszal, a következő völgyben le kellett szálni, meg kellett várni a transzfer buszt, ez idő alatt a bicikliket is át kellett pakolni… Ez a művelet 2 órát (!) vett igénybe » ennyi idő alatt rég túl lettem volna ezen a szakaszon… Bosszantott, mert a megállításomkor még bő 2,5 óra volt hátra a versenyből és úgy kalkuláltam, hogy az én pontomból 2 óra körüli idővel elértem volna a célt (főleg, hogy az utolsó rész lejtőzés volt). Ha nem a legutolsó SAS-ból kellett volna indulnom; ha nem történik a probléma a váltómmal, akkor egész jó idővel végig tudtam volna érni… De nincsenek “ha”-k csak a puszta valóság.

Zárás az volt, hogy már nem volt hely a transzfer buszont Le Grand-Burnand és Annecy között (azt néztem, hogy kb 25 km a távolság és onnan szinte lejt az út), így még indulás előtt azt terveztem, hogy biciklivel megyek vissza. Szerencsére szállást is ezen az úton tudtam foglalni.
Azért 140km után, nem tökéletes biciklivel, szürkületben nem volt annyira nagy élmény, de így meglett aznapra a 169 km!

Frissítések

Még korábban eldöntöttem, hogy csak vízért állok meg, ételért nem, azt vittem magammal a hátamon és a kapott táskában:

• 2 banán » egy a rajt előtt kb fél órával, egy a tó végénél: hegyi szakasz előtt kb 10 perccel
• 6 folyékony zselé » a végére tartogatva, amikor már szilárd ételeket nem bírok enni
• 8 zselé rúd » emelkedők előtt vagy energiavesztéskor
• 5 energiaszelet » emelkedők tetején, hogy gurulás közben visszanyerjem a veszített energiát
• 3 koffein zselé » 1 a végére, 2 a nagyobb emelkedők tetején, hogy lefele jobban menjen a koncentráció, nehogy hibázzak valamit
• az Isostar kis szilárd zseléi nagyon jók voltak, azokból felmarkoltam a frissítő pontban és azt is vittem magammal (kb 8-10 db-ot)

Megérte?

• amikor fel kellett adni, akkor úgy éreztem, hogy nem. A beletett idő, energia, pénz szertefiszlott
  • 8 hónap aktív felkészülés
• utólag azt mondom: igen
  • a beletett energia nem veszett el, csak idén nem tudtam beváltani
  • rengeteg tapasztalati tudásom lett, másként biciklizek
  • a felkészülés nekem való időtöltés volt (bár más fontos dogloktól vett el időt, mégis feltöltött)

Tapasztalatok

• hamarabb kell intézni a sportorvosi engedélyt. A verseny szervezők menet közben (áprilisban) egy új belső rendszert élesítettek ki, láttam erről a levelet, de nem néztem meg. A verseny előtti 1 héttel küldtek egy értesítést, hogy fel kell tölteni szerdáig – vagy a helyszínen be kell mutatni. Nos, ez nem a magyar rendszerrel kompatibilis megoldás, de nagy nehezen sikerült…
• szállás foglalást az utolsó pillanatra hagytam, mert amikor kiderült a helyszín, akkor gyorsan minden elfogyott és extra drága lett (ezért last-minute foglalást terveztem, mert addig bármi lehet, betegség is), viszont így szinte nem volt választási lehetőség – és egy olyan hotelben kellett megszálnom, ahol a folyosón volt a WC és a biciklit nem lehetett felvinni és nem volt tároló (így autóban kellett hagyni)
• magnézium » a görcs után szerettem volna magnéziumot kapni, de sem a szervezőktől, sem az orvosoktól nem sikerült. Vinni kell magnézium tablettát
• vissza út transzfert időben foglalni, hogy ne kelljen a verseny után még hazatekerni a hegyeken át
• még többet kell menni igazán meredek emelkedőn
• nem elég a 11-28-as hátsó sor, nagyobbra van szükség a meredek emelkedőkhöz
• nem jutottam el azokra a (felkészítő) versenyekre, amire szerettem volna (túl sok volt a munka és volt olyan verseny, amire azért nem tudtam menni, mert a depo záráskor még dogloztam)
  • Tour de Pelso
  • Tour de Zalakaros
• kevesebb időt tudtam biciklizni, mint amennyit előzetesen terveztem

Felkészülés

• november: biciklizés Sziciliában
• december -március: görgőzés, spinning
• áprilistól: kinti tekerések (főleg Dobogókő, hisz az szinte “szemben” van velem és egyenes út visz fel tőlem)
• május: Dolomitok
• június: hosszabb tekerések
  • Balatonkör
  • San Marino
  • Mezőkövesd

köszönet

Nagyon sokan segítettek abban, hogy el tudjak indulni a versenyen, ez úton is köszönöm nekik:

• Bátorfi Bélának és a Bátorfi Team-nek a komoly támogatásért
• Coffiride-nak (hogy megengedték, hogy velük tartsak az edzőtáborukba a Dolomitokba)
• Dr Majzik Ernőnek, aki 2 éve úgy rakta össze a térdem, hogy tudjak indulni nagy versenyeken (neki még egy ironmannal adós vagyok :))
• Szóka Katának (www.sportrehabilitacio.hu), aki úgy rehabilitálta a térdműtétemet, hogy még jobb állapotú legyen, mint előtte volt
• Tombor Árpinak, aki speciális edzésekkel erősítette a lábaimat, combjaimat