Mikor éri meg velem dolgozni?

Posted on

Sok (online marketing) kampányhoz nagy hozzáadott értéket tudok hozáztenni. Ebben a blogbejegyzésben azt nézem meg, hogy milyen kampányoknál érdemes velem együtt dolgozni, melyiknél éri meg engem bevonni a projectekbe.

 

Viszonylag sok projectben vettem már részt, látom, hogy melyik azok a kampányok, ahol hatékony tudok lenni oly módon, hogy az a megrendelőnek megérje.

Az egésznek az alapja a ROI (megtérülés). Én 12,500.- Ft / óra áron dolgozok, ami azért is fontos, mert alacsony költségvetésű kampányoknál ez magas összeg és ott néha azt javaslom, hogy nélkülem csinájanak kampányt (akárhogy is, a rám fordítandó összeget költség megjelenésre, bárhogy csinálják jobban járnak).

Ugyanis, ha csak azt vesszük, hogy a kampány felállítása 1-2 óra, kampány felügyelet napi 0,5 óra (ami 2 hetes kampány esestén 7 óra), akkor alaphangon 8 óra a munkadíjam, ami 100,000.- Ft.
Hogy ezt a kampány kitermelje, ennyivel jobb eredményt kell elérni.

Nem ritka a 2-5% közötti jobb hatékonyság munkáim során, így hozzávetőlegesen a 2,000,000 – 5,000,000.- Ft költésű kampányoknál térül meg a munkám.

Persze, vannak extrém esetek, amikor 25.- Ft-os kattintás helyett 3.- Ft-ért tudtam kattintást vásárolni, így akár ~200,000.- Ft-os kampánynál is meg tud térülni a rám fordított összeg, de ez olyna speciális eset, amivel nem érdemes kalkulálni (a konkrét eset mobiltelefonokkal kapcsolatos hirdetésnél volt).

Voltak olyan speciális munkák, ahol a tervezés, a hirdetési kreatív (banner)készítés is feladataim között volt » ezek növelték a munkadíjamat; viszont a speciális elérés és hirdetési struktúra annyival jobb elérést biztosított, hogy még a magasabb díj ellenére is megérte velem együttműködni.

+36 (20) 402 0000
hello@kovacslorant.hu